Megduplázzák a koronavírus miatt készenlétben tartott kórházi ágyak számát
Az Emmi szerint is itt van a járvány második hulláma.
Az Emmi szerint is itt van a járvány második hulláma.
Kásler saját hatáskörben döntött a hátrányos helyzetű térségekben dolgozó pedagógusok 500 ezer forintos juttatásáról – mondta Orbán Viktor a Kossuth Rádió reggeli műsorában. Kiderült az is, pénteken kormányülés lesz, ahol finomítják a védekezés részleteit. Orbán azt mondta, rugalmasabb, kifinomultabb, a valósághoz jobban alkalmazkodó rendszer lesz.
Közzétették, mi mindent támogattak a Nemzeti Kulturális Alap miniszteri keretéből.
Kétségek közepette és a bizonytalanságok miatt kissé tanácstalanul vágnak bele a koronavírus-járvány fenyegette új tanévbe az iskolák. Van ugyan minisztériumi protokoll, de a régi, korszerűtlen épületekben működő iskolákban erősen kérdéses a megvalósíthatósága, ráadásul sokak szerint nem is elég konkrét. A bizonytalanságok ellenére azonban többek szerint fontos lenne normálisan elindítani a tanévet, és ha romlik a helyzet, legalább az alsóban elkerülni a teljes leállást.
De szerinte egész intézmények nem fognak megfertőződni.
Az államtitkárság – mint írják – meg is erősítette a PDSZ-nek, hogy az ígért jutalom tulajdonképpen az EFOP-3.1.11-19 kódszámú pályázat.
A jelek szerint Magyarország kivár.
A hátrányos helyzetű településen dolgozókat ismeri el a kormány.
Az emberierőforrás-miniszter szerint azonban a védekezésre is fel kell készülni.
Megjelent az idei tanévre vonatkozó Emmi-rendelet. Ezt normál esetben hónapokkal korábban kiadják, de most eddig kellett várni rá.
Nem hordunk maszkot, nem tartjuk a távolságot a miniszter szerint.
Kicsivel több mint egy éve működik az intézet, de már most többletforrást kaptak, elsősorban a most használt helyiségeik átalakítására.
A tárca tagadta, hogy készült volna ilyen tartalmú előterjesztés.
Húsz darab érkezik ingyen a közép-ázsiai országba.
A miniszter szerint ősszel elkezdődhet a "rendes" iskolai tanév.
Kásler Mikós pénteken jelentette be, hogy az Árpádok dinasztiája az ókori Baktria területén jött létre. Nyáry Krisztián író szerint az lenne a csoda, ha pont ott nem találtak volna ősapát vagy ősanyát.
A miniszter szerint a márciusihoz hasonló helyzetben vagyunk.
Az emberi erőforrások minisztere bejelentette, hogy az Árpádok dinasztiája az ókori Baktria területén jött létre.
Az új, NAT-kompatibilis tankönyvekben sok elemében újraírták a magyar történelmet. Például a honfoglalás történetének átírása megmutatja, miért volt fontos már régóta a Fidesz politikusainak, hogy csak egyentankönyvekből tanulhassanak a diákok.